Karácsony...

képekben:

Mézeskalács torta...ebből is hagyomány lesz...

Az elmaradhatatlan máktorta

Advent harmadik vasárnapján...

megint a kollégiumban, amikor a nagy sietségben otthon felejtettük az adventi koszorút...

Most azért elcsíptük az adventi vásár végét is. Volt isteni finom lángos, meg forralt bor.

Elmélyült munka: sablon készül hósprayhez...

Egy esős vasárnap délután...

éppen advent második vasárnapján, Gödöllőn.

Advent első vasárnapja...

egy kollégiumi szobában. Ha a gyerek nem tud hazalátogatni a hétvégén, a család pakol fel az adventi koszorúval...

Csak, mert...

nem tudok betelni a dalaik hallgatásával...

Az én Völgyem...

Gondoltam, idén is megírom, szép emlék lesz...

Hát az idén is vége lett....

Most egy nappal és egy reggelivel tovább maradhattunk, mint szoktunk, naggggyon jólesett... Persze megint a remény, hogy jövőre aztán tényleg 10 napig!!!

Mivel a faházakat már lefoglalták, és máshol sem találtam szabad szálláshelyet, kölcsönkapott sátrakkal érkeztünk a Napfény kempingbe, mert a Művészetek Völgyéért még a sátorozást is bevállalom. Szerencsére csak az első éjszakát kellett ott töltenünk... Jó móka volt így utólag, de kicsit már öregnek érzem magam hozzá... Reggel összetörve ébredtünk, én elhatároztam magamban, hogy következő éjszaka kipróbálom az autóban alvást, amikor vendéglátónk azt találta kérdezni: nem költöztök be a faházba, most mondták vissza a foglalást?... Azonnal csomagoltunk, és a következő éjszakákon olyan jókat aludtam, hogy el sem mondhatom...

Első nap véradásra mentünk. Aki vért ad, egy napi belépőt kap ajándékba (nyilván nem csak ezért ad az ember, de most anyagilag nem jött volna rosszul), de már a véradó asztalon feküdtem, amikor rájöttem, hogy azon a napon kellett volna véradásra menni, amelyikre a jegyet szerettük volna, mert mindenki csak aznapi karszalagot kap, nekünk meg  már megvolt a hétvégi jegyünk. Ez jó tanulság a jövőre nézve. Én akartam rögtön ezzel kezdeni, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. A fiam a tetoválása miatt nem adhatott (fél éven belül nem lehet). A férjem rutinos, számtalanszor adott már vért, én életemben egyszer, kb. 25 évvel ezelőtt, azóta is halálközeli élményként mesélem el. Simán leadtam a vért, jól ki is pihentem magam véradó széken is, külön széken is, mégis abban a pillanatban, amikor felálltam és elindultam, egyik pillanatról a másikra elájultam, teljes képszakadás... Csak arra emlékszem, hogy iszonyú dühös voltam a dokira, aki "felébresztett", mert nagyon jó érzés volt a semmiben... Azóta nem mertem vért adni... Hát most is túléltem, annyi különbséggel, hogy már a véradó széken rosszul lettem, de most nem hagytak elájulni. Megfordult a fejemben, hogy kellett ez nekem, de most legalább szembesültem az élménnyel, és megéltem, hogy átélhető, mégis megúszható a dolog (ha ez így érthető, nem tudom jobban megfogalmazni- mostanában Szendi Gábort olvasom, szerintem tetten érhető:)) Még másnap délelőtt sem voltam száz százalékos, de utána már nem voltak problémáim. Hogy újra megpróbálnám-e? .... Hát... ha nagyon muszáj...

Két elgondolkodtató színházi előadáson voltunk, jellemzően nem is készült róluk kép (ha az ember nagyon beleéli magát, nem tud fényképezgetéssel foglalkozni...) Az egyik arra a kérdésre adott egyfajta választ, hogy mit csinálnál, ha ötösöd lenne a lottón. Ez volt Börcsök Enikővel és Schneider Zoltánnal Spiró György: Prah című darabja...A másik Boda Tibor előadásában Camus: Bukás című monodrámája. Nekem személy szerint arról szólt, miért is nem tud az ember önmagának megbocsátani, vagy inkább, hogy mi történik, ha az ember nem tud önmagának megbocsátani...Picasso galambjai címmel középiskolások lelkes előadását láttuk még a festő életéről, nagyon magával ragadó volt. Ezt nem is terveztük bele a programjainkba, de annyira helyesek voltak, ahogyan invitálták a közönséget az előadásra, hogy ki nem hagytuk volna.

  

Egyik kedvenc helyünkön, a Kaláka Versudvarban több előadót is megnéztünk. Legjobban Hajós Andrást vártam, nem is csalódtam. De mások is így lehettek vele, mert egy gombostűt is nehezen lehetett volna leejteni közénk, annyian voltunk. Hasfájásig nevettünk...Sebestyén Márta hangja elvarázsol, kicsit sajnáltam, hogy viszonylag keveset énekelt egyedül. A tizenkét zsoltár közös produkció volt a Kalákával.... Rátóti Zoltán a kedvenc hangú színészem, végre-végre láthattam a Művészetek Völgyében is. Eddig mindig akkor szerepelt, amikor már nem voltunk lenn, idén ő is az első napokban lépett fel. Szabó Lőrinc estje elgondolkodtatott, és arra inspirált, hogy elővegyem a verseskötetet... 

A Szvorák Vokál este, szakadó esőben:

És hát a gasztronómia... Idén megfogalmaztam, hogy szerintem mi ide "zabálni" járunk... Volt kakastöke pörkölt káposzta levélen sült cipóval, olyan isteni csülkös bableves, hogy még én is kértem belőle, pedig nem szokásom, hozzá csodás baracklekváros palacsinta (jövőre mindenféleképpen ezen a kék abrosz portán kezdünk!), sörös malac, királyi kürtős kalács, zölddió (ki nem maradhat!), chilis tökmag rágcsálni, rántott hús sült krumplival (tudom ez nem hangzik nagy számnak, de több hónap paleo után nekem az volt), sajtos-tejfölös lángos, kapolcsikum bodza- meg ribizliszörp, sör és fröccs, szóval végigettünk-ittunk mindent, amit szoktunk, meg még egy kicsit többet is. Én soha nem iszom bort, de itt olyan isteni sárgabarack bort kóstoltam, hogy haza is hoztunk belőle egy üveggel, ami sajnos nagyon hamar elfogyott...

Reggelente jókat lustálkodtunk, élveztük a tiszta levegőt, napközben meg-megálltunk csak úgy bámészkodni, heverni a patakparton. Hoztunk mézet, és nagy örömömre lett holdköves fülbevalóm, meg gyűrűm, meg medálom...(szakmai ártalom)

Újfent elhatároztam, hogy jövőre sokkal többet fényképezek, de azért van néhány fotó, ami mesélhet még...

A Manóudvarból:

A kedvencem is köztük van

Idei szenzáció a hajók vontatása és az úszásuk a patakon:

Ezek a szépséges kerámia-virágok már máshonnan származnak, de teljesen elbűvöltek. Napokig nézegettem mire eldöntöttem, hogy melyiket válasszam ki magamnak. Még keresem a hozzájuk illő növényt, de ha megtaláltam, felteszem a képet róla.

Akik vigyáznak ránk

Elmaradhatatlan figura

Híd a patak felett

A patak a Malomsziget mellett

A kis sikátor, ami lerövidíti az utat

A kertek mélyén megbújó patak

Természetesen elzarándokoltunk a Klastromhoz is Taliándörögdön.

Már csak 326 nap, és kezdődik a 25. Művészetek Völgye!!!!!

Visszaszámlálás...

Van Szilva-táskám...

van Szilva táskám...(Ezt körülbelül olyan örömmel ugrándozva adtam elő, mint amikor megérkezett az első Nina fonalam: van Nina fonalam, van Nina fonalam...)

Emlékeztek még erre a talányos képre?

Az inspirációt ez a bejegyzés adta. Köszönet érte Lenanak!

Aztán megláttam az anyagot és a kézzel festett fonalat Anginál, és rögtön tudtam, hogy ezt a képet akarom belőle kihozni. (Angit sajnos nem találom, ha látja a bejegyzésemet, remélem örül, mert megígértem, hogy megmutatom majd, mit sikerült összehoznom. Elég sokára következett ez be:)...) Köszönet érte Anginak is!

Az interneten találtam olyan programot, ami képből keresztszemes mintát csinál, azzal szerkesztettem meg Pablo Picasso 1955-ből származó Don Quijote vázlatát.

Közben olvastam Szilva blogját, és megfogalmazódott bennem, hogy Őt kérem meg, valósítsa meg az elképzelésemet. Nagyon szimpatikus volt a hozzáállása az alkotáshoz, igényes, lelkiismeretes és gyönyörűen dolgozik. Számomra is meglepetés volt, hogy elsőre belement...

Aztán telt-múlt az idő, de ma már tudom, hogy azért kellett ennyit várnom, hogy megálmodja ezt a táskaformát, ilyen anyagokból... úgyhogy én köszönöm Neked Szilva:)

Ebből a történetből is látszik, hogyan inspiráljuk egymást, és miként születnek az ötletekből teljesen új alkotások...

 A képeket Szilvától vettem kölcsön, mert ilyen szépeket én úgy sem tudnék csinálni.

Ami a képeken nem látszik, a bélés, az apró részletek belül...tökéletes! Hogy még a bélés sem egyszerűen egyszínű anyagból van, apró pöttyös mintája feldobja és izgalmassá teszi, és istenien passzol a külsőhöz. A zsebek és állítható, lecsatolható pántja, kényelmes hosszúságú füle valamint a cipzárak nyílásának iránya minden szempontból elkényeztet.

És hogy miért annyira fontos nekem ez a kép? Mert Don Quijote azt képviseli számomra, aki "helyettem is fel meri vállalni a szíve mélyén megbúvó álmait, akkor is, ha eleve vesztes a pozíciója, mert az ember álmok nélkül nem élhet..."   (idézet a Magyar Színház honlapjáról)