2012. december 30., vasárnap

Elmélkedés disznóságokról...

Két éve kezdtünk beletanulni  az állattartásba. Eddig szárnyasokat (tyúkot, kakast, libát, kacsát, pulykát, gyöngytyúkot) nevelgettünk, az idén a gyerekek unszolására belevágtunk a disznóhizlalásba. November végén volt életünk első disznóvágása. Olyan jól sikerült, hogy jövőre megismételjük! 
Az állattartásnak azért van létjogosultsága számomra, mert így egyrészt tudom, hogy mit eszem, másrészt azóta lakunk jól hússal, amióta mi vágjuk, mert így van akkora mennyiség, hogy nem kell meggondolni, egy vagy két szelet jut-e belőle. Még úgy is megéri, hogy nekünk meg kell venni a táplálékukat, mert nincs akkora területünk, hogy megtermelhetnénk.
Ha valaki, akkor én aztán sohasem tudtam volna magamról elképzelni, hogy állatokat tartok élelmezés céljából és fel is dolgozom a húst, de érdekes módon attól a pillanattól kezdve, hogy az első saját csirkeállományunk betette a lábát az udvarba, teljesen más szemmel nézek rájuk. Valószínűleg néhány kellemetlen gyerekkori élmény miatt (megkergetett egy kakas, meg néha a szomszéd libáitól alig tudtam haza menni) nem bírtam a szárnyasokat, de a sajátjaimat meg is dajkáltam. Mindenbe bele lehet tanulni; még a nagylányom is megtanulta levágni a baromfit, így ha az apja nincs kéznél, akkor ketten is meg tudjuk csinálni (én nem vágom el a nyakát).
A mostani disznóvágásnál pedig évek óta nem érzett ízek voltak a számban... A nagymamám csinálta nagyon régen a vese-velő levest, savanyú májat. Sajnos ma már nem tud túl sokáig a konyhában állni, meg más is az íze, ha frissen vágott disznóból származik a hús, és már hosszú-hosszú ideje nem tart ő sem állatokat. Mondta is, hogy eltaláltam a szája ízét... Még vár rám a hájas süti készítése, ha kicsit több időm lesz.
Saját húsból készült idén karácsonykor a töltött káposzta, most újévre a kocsonya, és a kamrában sorakoznak a füstölt húsok: megvan a jövő húsvétra szánt sonka is. A gyerekek is élvezték a disznótort, mindenki kivette a részét a munkából. Bár látszott rajtuk a fáradtság, mert nem szoktak hozzá az ilyesfajta munkához, de senki nem panaszkodott, még a kislányom is adogatta a hurkatöltésnél a beleket, úgyhogy nem finnyáskodtak. Azt hiszem a közös erőfeszítés is összehozza az embereket, és jó látni, hogy az elvégzett munkának van értelme. Elcsodálkoznak, amikor a társaikkal beszélgetve kiderül, hogy van akinek nem természetes, hogy van otthon házi készítésű baracklekvár, savanyúság, hogy péksüteményt és kenyeret is lehet otthon sütni, és finomabb is, mint a bolti. Nem állítom, hogy én egy háztartási tündér vagyok, nekem sincs mindig időm mindent saját kézzel elkészíteni, de törekszem rá, hogy alapanyagokból főzzek, és nem tudom elképzelni, hogy a gyerekeimmel ne ismertessem meg a hagyományos ízeket, és csak műkaján neveljem fel őket.

Talán nem véletlen, hogy mostanában akadtam erre a mondatra az interneten, azt hiszem most értem meg rá, hogy meg is értsem:

" A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása…"





Mivel elolvadt a hó, ezzel a havas háztetővel kívánok mindenkinek vidám szilvesztert, és sikeres, boldog új évet!


4 megjegyzés:

  1. :)Jó ilyet olvasni !Az otthoni kaja pótolhatatlan.A hazai lekvárt egyetlen bolti sem éri utol , s ott van a házi paradicsom , ketchup .A boltit nem eszem meg már jó ideje .
    Sok erőt , energiát kívánok nektek ehhez a jövő évre is !Áldott , boldog új esztendőt !:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, hasonló jókat kívánok én is!
      A hagyományőrzésről Tőled van mit tanulni:)

      Törlés
  2. Sikereket, jó egészséget és boldogságot kívánok a következő évre, évekre :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt kívánom,teljesüljön, amit nagyon szeretnél!:)

      Törlés